A jövő munkaállomása - rugalmas munkavégzés és munkakörnyezet
Mivel 2020. elején teljesen felborult a megszokott rend minden tekintetben – a járványhelyzetnek köszönhetően -, így ez még inkább ösztönzi az épülettulajdonosokat, hogy ebbe az irányba mozduljanak.
Ugyanis legkésőbb ettől az időszaktól kezdődően hatalmas hangsúlyt kapott a rugalmas munkavégzés és munkakörnyezet, ez pedig sok munkáltató számára is kihívást jelentett. Hiszen a munkahelyeknek meg kellett teremteni mindehhez a lehetőségeket, megfelelve természetesen a követelményeknek is.
A változás már most elindult
Sok vállalat gondolkodik azon, hogy a távmunka a jövőben a munkakultúra szerves részévé válhat-e, és amennyiben igen, akkor hogyan. Egyértelmű az is, hogy a munkavállalók közül rengetegen szeretnének élni ezzel a lehetőséggel – főként, akik a pandémia idején otthoni irodából dolgoztak -, legalább részben. De, még ha sok alkalmazott a jövőben gyakrabban tartózkodik majd az otthoni irodában, akkor is fennáll majd az igény arra, hogy a kollégákkal „normál” irodai környezetben is találkozhassanak. Viszont, ha már nem lesz egy állandó munkaterületük, akkor olyan megoldásokra van szükség, melyekkel a rugalmas munkaállomások lefoglalhatók.
Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy gördülékenyen, tehát akadályok nélkül tudjunk az okostelefonunkkal lefoglalni egy munkaállomást, egy parkolóhelyet, vagy éppen egy irodát. És mindezt csupán pár kattintással.
A speedikon® C áthidalja ezeket a kihívásokat
A CAFM modulok között megtalálható az úgynevezett Kulcsmenedzsment modul is, melyben mind a munkavállalók hozzáférési adatai, mind az épületek alaprajzai, illetve 3D modelljei eleve elérhetők. Ezeket az adatokat könnyedén és gyorsan átveszi a Helyiségfoglalás modul. Ehhez felhasználóként csupán be kell jelentkeznünk – akár asztali, akár mobil felületen -, és néhány kattintással már le is foglalhatjuk a kívánt területet. A foglalási adatok összesítése pedig más részlegeket is támogat a létesítményüzemeltetésen belül.
Számos olyan probléma és követelmény merülhet fel egy munkakörnyezet rugalmassá tételekor, melyek egyáltalán nem hagyhatók figyelmen kívül. Ilyen lehet például a biztonságkezelés, az energia-, illetve erőforrás-ellátás, valamint a hozzáférések szabályozása és kezelése is. A rendszer azonban mindezeket teljes mértékben áthidalja, hiszen az összes modul és funkció elérhető és integrálható, így a helyiségfoglalás tekintetében is figyelembe vehető minden egyes fontos információ.
A hatékony munkához elengedhetetlen, hogy a meglévő munkahelyek, alaprajzok – amelyek száma gyorsan elérheti a százezret is -, könnyen átvehetők és mindig újra aktualizálhatók legyenek. A speedikon® C ezt is biztosítja számunkra.
Hogyan működik az alkalmazás a gyakorlatban?
A CAFM rendszer Helyiségfoglaló modulja lehetővé teszi a munkahelyek gyors és egyszerű lefoglalását. Az alkalmazottnak csak azt kell jeleznie, hogy pontosan hol van szüksége helyre, mettől meddig, és az alkalmazás felsorolja az összes elérhető munkaterületet. Amint kiválasztja a kívánt munkahelyet, akkor az más számára már nem lesz elérhető.
A könnyebb átláthatóság érdekében grafikai megjelenítés is segít abban, hogy pontos képet kapjon minden kolléga a munkahelyi térviszonyokról. Minden egyes helyiség grafikusan látható az alaprajzon, a foglaltsági állapotukat pedig külön színek jelölik. Egy szabad – vagyis zöld – munkaállomásra kattintva azonnal le is foglalhatjuk azt.
Természetesen bármikor közbejöhet valami, és változhatnak a terveink, így lehetőségünk van arra is, hogy később módosítsuk, vagy éppen töröljük a foglalásunkat. Ehhez csak annyit kell tennünk, hogy a szóban forgó foglalást kiválasztjuk a saját foglalásaink áttekintéséből, majd szabadon szerkeszthetjük vagy lemondhatjuk azt. Arra is lehetőségünk van, hogy ha idő előtt befejeztük a lefoglalt helyszínen a munkát, akkor az aktív foglalási időt lezárjuk, és felszabadítsuk a munkaállomást.
A Digital Twin óriási újítást jelent ebben a kérdéskörben is, hiszen a panoráma- és részlet gazdag képek segítségével még arra is van lehetőségünk, hogy betekintsünk egy adott munkaterületre, így kiválaszthatjuk a számunkra legszimpatikusabbat. A 2D-s grafikához hasonlóan itt is színek jelzik az adott foglalási állapotokat.
Gyors és egyszerű foglalások
Grafikai megjelenés
Összetett segítség egy helyen
Átvehető és aktualizálható információk
Foglalások könnyű kezelése
Kihasználtság ellenőrzése
Eszközök és funkciók széles skálája
A foglalási alkalmazás rendkívül rugalmas, felhasználóbarát és, ahogy fentebb már említettük, grafikus elemekkel is támogatott munkafelületet biztosít ahhoz, hogy kezelése könnyű, gyors és egyszerű legyen. Pár kattintás elegendő ahhoz, hogy például lefoglaljunk magunknak vagy éppen kollégáinknak egy munkaállomást, egy parkolóhelyet. Ezen felül bejelentkezhetünk a munkahelyünkre, de speciális szolgáltatásokat is lefoglalhatunk, valamint emberekre is rákereshetünk a rendszer segítségével.
Természetesen az alkalmazásban is előhívható minden speedikon® C-ben elérhető és kezelhető alaprajz, terv vagy éppen 3D modell is. Ugyancsak megtekinthető minden egyes kapcsolódó anyag, illetve felhasználói profil, éppen ezért lehetőségünk van arra is, hogy egyetlen kattintással a legösszetettebb foglalásokat is elvégezhessük. Minden egyes foglalási adat később is elérhető lesz, ami segít például abban, hogy kiértékelésekkel tegyük még hatékonyabbá a munkánkat.
A modern interfészeknek köszönhetően akár harmadik féltől – például külső gyártók meglévő foglalási alkalmazásaiból – származó adatokat is integrálhatunk a rendszerbe. Ilyen esetekben a munkaállomásokat, a foglalásokat és a felhasználókat is a harmadik féltől eredő alkalmazás kezeli, azonban a foglalási adatokat már a speedikon® C-ben fogjuk tudni feldolgozni, méghozzá változatos kiértékelési és elemzési funkciók segítségével.
Munkahelyigény és kihasználtság
Számos értékelés középpontjában áll a kihasználtság, illetve az ehhez kapcsolódó munkahelyigény. A tényleges kihasználtság megállapításához azonban nem elegendő az egyes területeket megnézni, vagy csupán színes hőtérképekkel dolgozni.
Az alkalmazásban a legegyszerűbb eszközökkel tudjuk elemezni a teljes portfóliót, kis részletekre bontva, hosszú időt átölelve. A kis felosztás azért szükséges, mert így akár az időben azonos, ám a tényleges munkaköri követelményekre nagyon eltérő hatású különbségeket is láthatjuk. Emellett az egyéb erőforrások, mint például a fűtés, vagy a légkondicionálás tekintetében is fontos tényező a tényleges kapacitás-kihasználás.
Ezen felül a foglalásokhoz szükséges költséghely-allokációk is könnyen áttekinthetők, kezelhetők és adminisztrálhatók. Ezeket figyelembe véve aztán könnyebben tudunk dönteni, hogy a meglévő költségelosztási struktúrákkal dolgozunk majd, vagy inkább újakat hozunk létre.